Tippelj! Hányszor érsz naponta a telódhoz? 100-szor? 200-szor? 500-szor? Ezerszer? Nem. Többször.

Persze, azt tudod, hogy sokszor. Mert mindig a zsebedben vagy az asztalodon van, ha nem csörren, akkor is ránézel, hogy jött-e valami üzenet, mi újság a fészbukon, ki mit lőtt fel az instára. Unalomból előveszed sorban állás közben, az orvosra várva, a metrón, a buszon, a villamoson és este is, tévézés helyett. Nézz magadba: Te is addiktív vagy.

És most jönnek a tények. A Dscout kutatásai szerint a heavy userek naponta 5.427-szer érnek a mobiljukhoz. Ha nem ebbe a kategóriába sorolod magad, akkor se dőlj hátra, mert a szám akkor is óriási.

2.617. Igen, kétezerhatszáz-tizenhét alkalommal érinted meg a telódat naponta. Nem hiszed? Akkor számolj utána!

Az említett cég közel egy héten keresztül vizsgálta a véletlenszerűen kiválasztott Androidos felhasználókat egy, a telefonjukba épített speciális szoftwer segítségével. A szoftver minden egyes képernyőérintést számolt. Ennek alapján egy átlagos okostelefon tulajdonos évente kábé egymilliószor nyomja meg telója érintőképernyőjét. Hogy ez sok vagy kevés? Mindenki döntse el maga.

A vizsgálat azt is rögzítette, hogy az átlagos felhasználók előnyben részesítik a gyors, néhány másodperces rápillantásokat, így naponta összesen 145 percet töltenek el a teló használatával. Az addiktívabbaknál ez a szám jelentősen magasabb, napi 225 perc.

Ami a legfurcsább: legtöbben éjszaka is csekkolnak. A felmérés szerint a használók közel 90%-a éjfél és hajnali öt között legalább egyszer rápillant a képernyőre, miért is? Talán a pontos időt megnézni...

Amikor a vizsgálati alanyokat szembesítették a számokkal, sokan meglepődtek. Legtöbbjük jócskán alábecsülte az érintések számát. Hogy ez az egész miért érdekes? Mert rámutat arra, hogy a figyelmünk mennyire szóródik az okostelefonok használatával. Nemcsak sokszor, de sokfélét is csinálunk egyszerre, az elmélyült, huzamosan csak egyetlen irányba figyelő tevékenységek száma hatványozottan csökkent az okostelefonok használatával.

Hogy ez miért és kiknek érdekes, arról legközelebb írok majd...

Sírnak a csajok, hogy ma már nincsenek hercegek fehér lovon. Hogy nincs kibe kapaszkodni, mert csak tinderhuszárok vitézkednek a neten. Hogy 35 felett, futó kapcsolatból kénytelenek gyereket szülni, mert nem találták meg az IGAZI-t. A hőst, a gazdagot, a bátrat, a szerelmest, akit vártak. Akit elképzeltek, akiért sóhajtoztak. És végig sem gondolják, hogy erről kik tehetnek. Hát kik? A nők. Önmaguk. 100 év kemény munkája van abban, hogy idáig jutottak, hogy pondróvá alacsonyították a férfit, és most visszasírják, ami elmúlt.

Nézzük csak a reklámokat!  Egy náthás férfi csakis sajnálnivaló, szánalmas, elesett, síró kisgyerek lehet. Naponta tucatszor tolják bele a családok képébe ezt a közhelyet különösen most, hogy az ősz visszahozta a tévébe a nátha elleni gyógyszerreklámokat. Elsőre még oké, nevettünk, de az, hogy ma már minden orrspray és nátha elleni ital kizárólag egy nyálkás, nyűglődő férfi képével indul, azért túlzás. A reklámcsokor csúcspontja az volt, amikor az egyik reklámban az asztalnál ülő apuka ténylegesen összement kisgyermek méretűre, és anyuka úgy osztotta neki az észt.

Van abban igazság, hogy ha sokat ismételnek egy tételt, az lassan elfogadottá válik.  A poltikai propaganda tulajdonképpen erre a technikára épül. Ha minden este százszor nézi végig egy család, hogy apa náthásan egy kis pondró lesz, akkor apa tényleg pondró lesz, mind a felesége, mind a gyermekei szemében.

Kicsit kaparjunk bele a történelembe. Az 1900-as évek elején indult a nők küzdelme az egyenjogúságért. Elérték, megkapták. Csak valahogyan mára mindez a visszájára fordult. Nők írnak nőknek. Nők reklámoznak nőknek. Az influencerek (véleményvezérek) többsége a kimutatások szerint fiatal, erős nő. A nők immár visszavonhatatlanul nem a férfiakkal, hanem egymással barátkoznak. Csajos buli, csajos este, pörögnek a képek a fészen. Megvagyunk mi pasik nélkül is, hirdeti a női nem, aztán belül meg sír, mert mégsem így képzelte el az életét.

Ha valaki kíváncsi, hogy merre tartunk, olvasson el egy korszerűtlen szerzőt: Karinthy Frigyest. 1921-ben megjelent Capillária című rövid regénye szörnyű vízió egy olyan társadalomról, ahol nők uralkodnak, a férfiak pedig kicsi pondróként próbálnak kitörni a számukra engedélyezett féreglétből. A teljes könyv elérhető a neten, itt: http://mek.oszk.hu/00700/00715/00715.htm

Ha semmi mást, csak az előszót érdemes végigolvasni, levél H. G. Wellshez.

A zárómondatát idemásolom gondolatébresztőnek:

"Mit akartok hát - szerelmet vagy hatalmat? Ezt kérdem én a század asszonyától."

Ja és bocs, csak egyet lehet választani!

Különös kultúrája van hazánkban annak, ahogyan az emberek a munkahelyüket és feletteseiket szidják. Bárkit kérdezhetünk Magyarországon, az utca teli van elégedetlen munkavállalóval. Amikor belépünk egy boltba, az unatkozó, egymással beszélgető eladók kivétel nélkül egyetlen dologról diskurálnak: szidják a főnököt. Soha, de soha nincs ez alól kivétel.

Nekem, hála az égnek, volt néhány jó főnököm. És volt néhány rettenetes. 25 év munkaviszony után talán már leírhatok néhány megállapítást ebben a témakörben. Mára már azt is tudom, hogy mitől jó egy főnök. Hát nézzük csak:

1. TUD. Azon a területen, amit vezet, szakmai tudása kiemelkedő. Teljesen mindegy, hogy az egy cukrászat, egy varroda, egy múzeum vagy egy IT cég, az első számú vezető legyen megkérdőjelezhetetlen személyisége annak a területnek, amit vezet. Miért? Mert különben nem lesz tekintélye.

2. ÉRT. Egy jó főnök érti, hogy mi folyik körötte, átlátja a vállalat folyamatait, érti a világ mozgását és a trendeket. Ha ez nem stimmel, akkor a vezető korszerűtlen. Ha a vezető korszerűtlen, akkor a vállalat-intézmény lemarad, az egy helyben topogás pedig lassanként visszafordíthatatlan lecsúszásba fordul.

3. ÉREZ. Egy jó főnök nem gép. Érti és érzi azokat a gondolatokat, rezdüléseket, amelyeket alkalmazottai közvetítenek. Nem kell folyamatosan mindenkivel lelki életet élni, de fontos, hogy beosztottaiban ne csak a rendelkezésre álló munkaerőt lássa, hanem az embert.

4. HALL. Egy jó főnök meghallja, amit mondanak neki. Agya nem lezárt doboz, amelybe már semmi nem fér, hanem nyitott, tiszta füzet, amibe szívesen felír a kollégáktól érkező ötleteket és elképzeléseket.

5. LÁT. Egy jó főnök pontosan látja, hogy ki mennyit ér. Megérti, hogy ahhoz, hogy ő maga nagy legyen, értékes emberekkel kell magát körülvennie.

6. DOLGOZIK. Egy jó főnök nemcsak a jelenléti ívet kéri számon másokon, hanem önmaga is sokat, példamutatóan dolgozik. Naponta kétszer ír alá, leveleit megválaszolja. Telefonja nem a fiókban csörög, nem él rejtőzködő életet. Nem jön zavarba egy kérdéstől, nem habog és mutogat másokra. Arcával és gondolataival képes egy egész intézményt képviselni, jelen van a hazai és nemzetközi színtéren. Tehát dolgozik. Azt csinálja, ami a feladata: vezet.

7. ÉS KÖSZÖN! Egy jó főnök köszön a kollégáinak és beosztottainak. Mivel tudja, hogy a siker mindig csapatmunka, így embernek tekint mindenkit, aki vele, érte, egy közös célért dolgozik.

Száz szónak is egy a vége: rossz hírem van. Egy főnöknek, kedveseim, nem lesz elég a kommunikáció szak. Főnöknek születni kell.

Mondja legújabb óriásplakátján a svéd, és odatesz e mondat mellé egy asztalt három könyvvel.

Igen, ennyi, ide jutottunk. Három könyv egy szobában már könyvtárnak számít.

Sajnálatos. Évezredeken keresztül a könyvtárszoba a tudás mindenségét jelentette. Nem véletlen, hogy a főúri kastélyok könyvtártermeinek kialakítására tulajdonosaik néha több pénzt költöttek, mint istállóikra. Ha könyveid vannak, okos vagy. Ha okos vagy, akkor tiéd a tudás. A tudás pedig hatalom. Nem véletlen, hogy Mátyás király könyvtára világhírű volt. Sokan úgy vélik, hogy csupán a gondos előállítás, az aprólékos kézi kifestés miatt páratlan a Corvina gyűjtemény. Nem. Mátyás korának minden tudását megpróbálta budai könyvtárába belesűríteni. Minden tudományterület, minden művészeti ág friss ismereteit gyűjtötte, latinul és görögül. Úgy uralkodott, hogy közben mindent tudni akart. Az okos király legendáját teremtette meg, sikeresen. 500 évvel a halála után is esze és igazságossága miatt emlegeti őt a pórnép.

Szóval csak annyit akartam mára mondani, hogy három könyvtől nem lesz könyvtár a nappalim, és három virágtól sem lesz kertem. Ennél több kell, kedveseim, ha valamire vinni akarjátok!